Pitchfórum

Pitchfórum

A 12. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál az évek során a magyar filmes élet megkerülhetetlen eseményévé vált. A rendezvény egyik fontos, közkedvelt eleme évek óta a rövidfilmes pitchfórum, melyre a szervezők idén is várják a pályaműveket.

Magyarország egyetlen rövidfilmes pitchfórumának célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek). A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely pénzjutalommal jár, a zsűri pedig további díjazásban részesítheti a terveket.

Szakmai zsűri:

  • Berkes Júlia producer
  • Lukácsy György forgatókönyvíró
  • Vácz Péter animációs rendező
  • A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének delegált zsűritagja: Rohonyi Gábor

A pitchfórumra bekerült filmtervek:

Dubinyák Réka: Szeplőtelen

Eszter (16) az osztályfotóján keresztül rádöbben, hogy többé nem tud azonosul azzal a lánnyal, akit ott lát: ugyanúgy néz ki, mint a többi húsz jámbor kislány és a falon függő Szűz Mária ikon. Nem akarja, hogy mások ilyennek lássák. A katolikus leánygimnázium rácsos ablakán keresztül esténként pont rálátni az apácák által tiltott, régi Art Mozira, ahol Eszterrel egyidős fiatalok lógnak. Eszter olyan akar lenni, mint az a lány, akit fiúk vesznek körbe, magabiztos és szabad. Ezért amikor szembe jön vele a régi Art Mozi hirdetőfalán a felhívás, hogy modellt keresnek egy festő kurzusra, eldönti, hogy jelentkezik abban a reményben, hogy végre valaki Szűz Mária helyett meglátja benne Botticelli Vénuszát.

Hárshegyi Vivien: Margareth

Margareth egy volt általános iskolai osztálytársával, Lolával sörözik, amikor asztaluknál hirtelen megjelenik Dunbar. A fiú szívélyesen köszönti Lolát – Margarethre azonban nem emlékszik. A lány mély szégyenében és megalázottságában összezsugorodik a székén, Dunbar pedig véletlenül teljes testsúlyával ráül. Margareth a fenék alól kihallgatja, hogy Dunbarnak másnap a közeli Chaos dans Sa Téte cirkuszban tartják a szülinapját. Margareth titokban bosszút esküszik és megfogadja, hogy olyan ajándékot ad Dunbarnak, amit soha életében nem felejt majd el: élete legrosszabb napját.

Karácsony Péter: Kicsit elcsúsztam

Feri (44) egy átmulatott esküvő másnapján elindul, hogy találkozzon rég nem látott lányával és ex-feleségével, és helyrehozza az alkoholizmusa miatt megromlott családi kapcsolatait. Úton a családi ünnepség felé egykori cimborájába botlik, aki már láthatóan túl van néhány fröccsön. Ferinek még maradt egy kis ideje, így némi habozás után elfogadja Csaba invitálását régi törzshelyünkre, azzal a kitétellel, hogy egy korty alkoholt sem fog inni.

Lazin Damján: Ergot

Imre és kollégái éjszakai műszakban dolgoznak egy modern malomban. A silány gabonatermésnek köszönhetően, anyarozzsal fertőzött búza kerül őrlésre, amiből a munkások is esznek, rozskenyér formájában. Az éjszaka folyamán rémálomszerű hallucinációik támadnak, amelyek egy titokzatos búzadémonhoz kapcsolódnak, és végül a végzetükhöz vezetnek.

Pinczés Réka: Unwellness

A merev, középkorú Ildikó egy vidéki wellness hotelben tölti könyvelői továbbképzését, amikor egy élettel teli hallássérült nő váratlanul felébreszti rég szunnyadó érzékiségét, ezzel megbolygatva az addig vélt szexualitását. Egy szolidan erotikus, identitáskeresés témájú dráma, melynek intim jellegét a főszereplő tudatrétegeinek keveredése újabb szintre emeli.

Pittmann Kornél: Pylon

Mivel a falu többi lakója gyűlöli őt, a bukott hídmester egy magányos élethez folyamodik, ahol nem érintkezik senkivel. Amikor észreveszi hogy egy idegen vasszerkezet épül a folyó túloldalán, felerősödnek és eluralkodnak rajtai a félelmei, lassan az őrület szélére jut. A hídmester több módszert is keres hogy megbírkózzon a látomásaival, de hiába. Ahogy fokozatosan elveszíti a kapcsolatot a valósággal, megöl egy ártatlan embert akit egy szörnyű ellenségnek látott.

Simonyi Balázs: Hajnal

Egy nagydarab 18 éves lány otthon megszüli gyermekét, akit addig titokban hordott ki. Éjszaka elviszi a legközelebbi kórház krízisinkubátorához. Az inkubátorba helyezés után öt perce van még meggondolnia magát a személyzet érkezéséig, hogy megtartja újszülöttjét vagy sem.

Vas Marianna: Mirhó

Két lánytestvér a nagyanyjuk régi házában tölti a forró nyarat. Az idősebb féltékeny a húgára, mert úgy véli, több törődést a kap. A kisebb irigyli a nővérét, mert az tud valamit, amit ő nem. A ház buja kertjében a testvérpár közötti ősi szembenállás a csábítás és elutasítás kifinomult játékában láncolja össze a két gyereket: a félelem és büszkeség taszítja, a figyelem és közelség igénye vonzza őket egymáshoz.

Veress Nikoletta: Mindet és mindent

Animációs rövidfilm a választási paradoxonról. Mr Rabbit döntésképtelen azzal kapcsolatban, hogy mi szeretne lenni ha felnő. Ahelyett, hogy döntést hozna, saját világába menekül és apró hasonmásokat teremt. Ők azok, akik főszereplőnk helyett megtapasztalják az élet sokféleségét. Mr Rabbit mindaddig élvezi a helyzetet, ameddig egy végzetes hibát el nem követ: egy választási lehetőségtől önhibájából adódóan elesik.

Vida Benedek: Szárnyasok

Időpont: 2024. május 31. péntek, 14.00

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

A pitchfórumon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ezen a linken lehet.

Támogatónk
Partnereink
w-100