Ők nyerték a 6. Friss Húst!

Ők nyerték a 6. Friss Húst!

Keddtől szombatig mutatták be a Toldi moziban a 6. Friss Hús rövidfilmfesztivál versenyprogramjába beválogatott magyar és nemzetközi rövidfilmeket. A fesztivál díjait vasárnap délután adták át.

A magyar versenyszekció zsűri döntését vasárnap délután, a Toldi mozi nagytermében rendezett ünnepélyes díjátadón jelentették be. A zsűri tagjai Fodor Anna filmforgalmazó, Boyd van Hoeij, a The Hollywood Reporter újságírója, és Pőcze Balázs, a Mito alapítója és kreatív igazgatója voltak.

A magyar válogatásban a legjobb rövidfilmnek járó díjat Kis Hajni alkotása, a Last Call című film kapta, amely egy idősödő nő utolsó napját követi végig, mielőtt végleg elhagyná az országot, hogy lánya családjához költözzön. A nő őrült rohanásba kezd, amelynek egyetlen célja, hogy végérvényesen lezárja itthoni életét. A zaklatott nap végén azonban kénytelen szembenézni mindazzal, amit maga mögött hagyott, és azzal, ami előtte áll.

Kis Hajni a legjobb rövidfilmnek járó oklevéllel (Fotó: Chripkó Lili)

A legjobb magyar animáció Hegyi Olivér Take Me Please című alkotása lett, amely egy párkapcsolat végének szürreális bemutatása.

legígéretesebb 30 év alatti magyar rendezőnek ítélt, 500.000 forintos pénzdíjjal járó díjat Nagy Szabolcs Fiaskó című filmje kapta.

Az NMHH Médiatanácsa által felajánlott díj mindhárom esetben 500.000 forint.

Három film kapott elismerő oklevelet: Vácz Péter Párnaarc című filmje a kreatív történetmesélésért, Deák Kristóf A legjobb játék című filmje a kurrens témaválasztásért és a színvonalas megvalósításáért, valamint Kovács István Ostrom című alkotása a legjobb rendezői teljesítményért.

A legjobb magyar színésznőt és színészt is díjazták. A legjobb színésznő Für Anikó (Anyák napja) lett, Nagy Norbertet pedig a Rossz színész című filmben nyújtott alakításáért díjazták.

A nemzetközi szekció zsűrijének tagjai Bucsi Réka animációs filmrendező, Osvárt Andrea színésznő, producer és Varga Ferenc fimkritikus, újságíró voltak. Az általuk kiválasztott, 1000 euró díjazásban részesülő legjobb nemzetközi rövidfilm az iráni rendező, Kaveh Mazaheri Retouch című alkotása lett. Az „egyszerre éjfekete komédia és feszült thriller egy iráni nőről, akit pont a társadalom által rákényszerített láthatatlansága tesz alkalmassá a tökéletes gyilkosság elkövetésére. Kaveh Mazaheri rendező mindössze húsz percben egy nagyon időszerű, komplex történetet mesélt el, ami beindította a fantáziánkat és rengeteg kérdést vetett fel bennünk.

A zsűri elismerő oklevélben részesítette Sorayos Prapapan Death of the Sound Man című filmjét, amely „elragadó, vizuálisan lenyűgöző tisztelgés a filmkészítés ritkán emlegetett háttérmunkásai előtt”.

A negyedik magyar pitchfórumra péntek délelőtt került sor a Toldi moziban, ahol a fórumra kiválogatott, fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit (pitcheit) mutatták be a filmek alkotói. A beérkezett több mint 70 pályázatból a kiválasztott tervek szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, melynek tagjai Mécs Mónika producer (Brazilok, Testről és lélekről), Hegedűs Bálint forgatókönyvíró (Kincsem, Parkoló, Liza a rókatündér), valamint Lengyel Balázs rendező, forgatókönyvíró (Lajkó – Cigány az űrben) volt.

A pitchfórum 300.000 forintos nyereményét, amely filmszakmai felajánlásokból állt össze, K. Kovács Ákos Branka című filmterve kapta. A zsűri indoklása szerint a Branka története arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán a tragédiák áldozatai, vagy elkövetői lehetnek drámai szempontból érdekesek, hanem azok is, akik sokszor csak néma megfigyelői az eseményeknek. A zsűri szerint a Branka valós „eseményekre épülő alapötletéből különleges, megrázó erejű kisjátékfilm készülhet.”

K. Kovács Ákos a pitchfórumon (Fotó: Chripkó Lili)

Idén is visszatért a fesztiválra a kritikaíró workshop és pályázat, amelynek zsűrije Libor Anita, Bilsiczky Balázs, és Tóth Csaba filmkritkusok, valamint Deák Zsuzsanna, a Friss Hús sajtóreferense voltak. Libor Anita zsűrielnök elmondta, hogy a verseny a zsűri számára is meglepően magas színvonalú írásokat eredményezett. A nyertes pályamunka Simor Kamilla kritikája lett, amelyet Bokser című dán filmről írt: a zsűri elsősorban „az átgondolt, jó stílusú elemzést, az általános érvényű, a konkrét időbeli és térbeli vonatkozásokon túllépni képes értelmezést, valamint az érzékeny és kifinomult nyelvi megformálást” értékelte. A győztes 50.000 forint pénzjutalmat kapott.

A zsűri külön dicséretben részesítette Gubán Mária Gyűlöletszex a lengyel panelban (a kritikaíró attitűdjéért, amellyel hozzáállt a témához, valamint a helyenként nyers stílusban megfogalmazott, bátor és újszerű gondolatmenetért) és Varga Ákos Futás, boksz, sör és szex című kritikáját (a filmelemzés sokszínűségéért). A nyertes kritikákat a film.hu portálon lehet majd elolvasni.

Az online meghirdetett plakátverseny közönségdíját Brunszkó László kapta a Rossz színészhez készített munkájáért.

Az április 3. és 8. között megrendezett 6. Friss Hús rövidfilmfesztivál vetítései szinte kivétel nélkül telt házasak voltak. A budapesti közönség figyelme mellett egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés is övezte a fesztivált, ahol minden filmet angol felirattal vetítettek.

Támogatók
Partnerek
w-100