Kozmikus utazás és kosztümös steampunk film az első magyar versenyblokkban

Kozmikus utazás és kosztümös steampunk film az első magyar versenyblokkban

Április 3. és 8. között tart a 6. Friss Hús, melyen 34 hazai és 16 nemzetközi kisfilmet láthat a közönség hét, illetve három blokkban. Íme az első magyar versenyblokk filmjei.

Az első magyar versenyblokkban látható itthon először Bucsi Réka Solar Walk című második egyedi filmje, mely egy hónapja debütált a Berlinalén, ahol elnyerte az Audi Short Film Award-ot. A Solar Walk egy kozmikus utazás, mely a káosz melankóliájának elfogadásáról szól az egyén és a naprendszer közötti tér és időbeli perspektívaváltásokon keresztül. Szintén ebben a blokkban vetítik Wrochna Marcell Nyugi, rohanok című kisfilmjét, mely főhősének egy napja van a lakbér rendezésére, mielőtt a főbérlő utcára rakná, közben szerencsétlenségek sora követi a fiút és csak a csoda segíthet rajta. Egy tizenkilencedik századi, steampunk elemekkel átszőtt rövidfilm Cibulya Nikol Irinyi című alkotása, mely Irinyi János feltalálóról szól, aki az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után egy kis tanyára elvonulva robotot épít. Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című filmjében egy szegény magyar faluba hajt be egy drága autó, melybe az utcán játszó gyerekek egyenként beülhetnek és mindent kipróbálhatnak a kocsiban. Az autó elhajt, a gyerekek bent maradnak. Vermes Dorka Anyák napja című filmjének főhőse két lány, Juli és Réka, akik Juli anyját várják ebédre, hogy bejelentsenek egy nagy változást az életükben.

Mikor vetítik?

Magyar versenyblokk I.

április 03. kedd 19:00-20:30 Nagyterem

április 04. szerda 20:00-21:30 Kisterem (Ismétlés)

április 05. csütörtök 17:00-18:30 Nagyterem (Ismétlés)

Jegyek a Toldi mozi honlapján és pénztárában kaphatók.

Támogatók
Partnerek
w-100